Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

Hallgatói nyári tábor Pekingben

Esemény kezdete:2017. július 12.
Esemény vége:2017. július 28.
Esemény helyszíne:北京
Szóval a nyári tábor.
Az elkövetkezendő (jó) pár sorban megpróbálom elmesélni milyen is volt ez az egész túra és természetesen kiemelem majd a legemlékezetesebb (legviccesebb) emlékeket a táborról.
Az út: Nos hát. 16 óra. Ennyi. nem is mondanék többet. 16 óra repülés. Itt úgy érzem meg kell, hogy említsem én még ezelőtt soha nem repültem. Mindenkitől előre megkaptam, hogy nem vagyok normális, amiért egy ilyen hosszú úttal indítok. Hát igazából már előre sajnáltam a mellettem ülő(ke)t és valahol mélyen legbelül reméltem, hogy nem magyar útitársam lesz, nehogy véletlen még megértse, ha ijedtemben valami oda nem illőt mondanák. De az élet, mint eddig már oly sokszor megmutatta, hogy már csak azért is 2 magyart fogok kapni Alex és Dani személyében. (Ezúton szeretném nekik megköszönni, hogy kibírták mellettem az utat. Higgyétek el, nekik még nehezebb volt.)
A tábor: Hogy mi is volt az első benyomás? Pára és 40 fok. És ha valakinek esetleg még egy kis meggyőzésre van szüksége: pára. Szörnyű volt. A megérkezésünk napján este/éjszaka leszakadt az ég és emiatt az előtte való nap meglehetősen párásnak bizonyult. De igazából, mint megtudtuk ez nekik sem normális és a kínai társaink is haldokoltak velünk együtt emiatt. A 2. napon a megismerkedés, bemutatkozás és a beszédek után (nem, higgyétek el igazán érdekes beszédek voltak, de sajna csak 1 oldalnyi terjedelmet kaptam az egész tábor kifejtésére, ami be kell, hogy valljam egy picit kevés) neki kezdtünk a felfedezésnek. Első utunk egy emlékmű parkba vezetett. Itt egy régmúlt csata emlékeit fedezhettük fel. Itt most meg van az a kép amikor a parkban a kínai táncolnak és tai chi gyakorlatokat végeznek? Na ez az egyik ilyen park. Másnap az Etnikai múzeumba vezetett utunk. Itt ezt úgy képzeljétek el, mint egy hatalmas parkot ahová mesterséges építmények és szobrok által mutatták be Kína különböző etnikumait. A látvány gyönyörű volt és igazából nincs az a kép, ami ezt visszaadhatná, de azért majd mutatok egy párat. Meglátogattuk az állatkertet is ahol láttunk pandákat (vagyis igazából inkább a hátsó felüket mert, hogy nem nagyon akartak másképp feküdni). A következő múzeum a Fővárosi Múzeum volt. Itt a legérdekesebb dolog mi magunk voltunk. De komolyan. Rengeteg iskolás csoport volt, akik egyen pólóban mászkáltak. Itt egy páran odajöttek hozzám és félve kérdezték, hogy csinálhatnak-e képet. Persze igent mondtam és természetesen nekem is kellett egy közös kép velük. Ez után az élmény után mentem oda az egyik kísérőnkhöz és érdeklődtem, hogy ez itt normális-e? Erre rám nézett és közölte, hogy akkor ez azt jelenti, hogy én egy nagyon szép lány vagyok, és ezért akarnak velem képet (ezt a mondatot kifejezetten ajánlanám férfi ismerőseim körébe, akik ezt eddig nem vették észre). Na de ezután jött csak a neheze. A Nagy Fal. Itt aztán volt NAGY élmény. A Fal oké, hogy hegyen van ezt eddig is tudtam, na de már hogy lépcsőn hegynek fel?! Na, ilyen még nem volt. De! Végre valahára, kb 2000 lépcső után (bár szerintem volt az több is) felértünk. A látvány gyönyörű volt és leírhatatlan. Komolyan nem tudom itt visszaadni, ami ott a világ egyik (de biztosan, hogy Kína) tetején fogadott minket. És itt beszúrnám, hogy magyarokkal futottunk össze. Igen magyarokkal még a Kínai Nagy Falon is. Nem sokkal ezután megnéztük a Tiltott Várost. Ez szintén gyönyörű volt, és ami igazán meglepett az az, hogy az audioguide magyar nyelven is elérhető volt. És hát mit ad Isten itt is magyarokba futottunk. Volt itt menetközben egy megnyitó is ahol az európai Konfuciusz Intézetek vettek részt. Itt minden ország intézete a maga nagykövetétől vehette át a zászlót, aminek a sorsáról a későbbiekben majd még beszélünk. A megnyitó alkalmával
igen csak érdekes beszéd partnerekre bukkantunk, mert nem hogy a 3 további magyar intézet
tagjaival tudtunk beszélni a saját nyelvünkön, hanem van ám itt az egyetemen Magyar Szak.
Igen Magyar Szak. Itt úgy tanulják a magyart (és nem csak a nyelvet) mint mások az angolt
az anglisztikán. Hát mit ne mondjak nagy élmény volt mindkét fél számára. És egyébként
meg van az a bankkártyás reklám, amiben mindennek meg van az ára és a végén kijön, hogy
mi is felbecsülhetetlen? Nahát, ezt eddig a pontig nem igazán értettem meg, de itt láttam és
beszéltem Blankával (igen magyar nevet is kapnak) akinek a szeme felcsillant, amikor
elmesélte nekem, hogy 1 teljes évet az ELTE-n fog tölteni ösztöndíjjal és itt fogja folytatni a
tanulmányait. Már nagyon várja, és nagyon szeretne megismerkedni még több magyarra,
mert annyi jó tapasztalata van velünk. Én itt egy picit azt kívánom bárcsak ide a Miskolci
Egyetemre is kapnának ösztöndíjat. Megnéztük továbbá a Hagyományos Kínai Orvoslás
Egyetemének kiállítását is, ami meg kell, hogy mondjam lenyűgözött lévén, hogy magam is
egészségügyi karos lennék. Viszont a Nyári Palota egy olyan élményt adott az egészhez, amit
soha nem felejtek el és remélem ezzel a többiek is így vannak. Itt szétvált kis csoportunk és
mi 4-en rátapadtunk Gáborra (az egyetlen emberre, aki már tudott annyira kínaiul, hogy ne
adjanak el minket a piacon). Maga az egész egy nagy tó köré volt építve és hozzá hasonlót
még nem láttam. Bevallom itt egy picit úgy éreztem magam mintha haza érkeznék. Itt a tóban
volt egy kis sziget, amire híd vezetett át és szerintem ez volt a legszebb része. Itt aztán
találtunk kb a sziget közepén egy kis kápolnaszerű épületet. Itt benn a Sárkány isten volt. De
tényleg. Egy felöltöztetett (reméljük) bábu ült középen a lezárt ajtó mögött aminek üvegén
keresztül láttunk be. Viszont mikor a fiúk egyike megszólalt, hogy ez nem-e mozdult meg
inkább tovább álltunk. Még aznap ebéd után elmentünk egy parkba ahol kilátókról nagyon
szépen rá lehetett látni a Tiltott Városba. Itt aztán megtörtént az amit már az első pillanattól
kezdve spekuláltunk: „Ugyan ki lesz az első akit elhagyunk majd?”. Én voltam. Bementem
megnézni egy Amitaba Buddha szobrot – ahol nem lehetett fotózni – és mire kijöttem senki
sehol. Nem estem kétségbe, hiszen a park maga körbe volt kerítve és 1 bejárata volt. Szóval
jó magyarként elindultam előre és bejártam a parkot. Igazán szép volt a rózsakert ahová
ugyan bemenni nem lehetett, de kívülről csodálni igen. Miután meglettem és Justin (az egyik
kísérőnk) is lenyugodott, hogy igen én egyedül voltam (mert, hogy itt is szétvált a csoport)
elindultunk vissza a hotelbe. Természetesen menetközben még jó pár múzeumot bejártunk és
rengeteg helyre jutottunk el.
A haza út: A búcsú fájdalmas volt és kínai barátaink mindegyike sírt. Már majdnem én is,
beismerem. A reptéren ameddig csak lehetett eljöttek velünk és bár sokan maradni akartunk
eljött az idő a távozásra. És hát itt vagyunk most. Itthon és mégis egy picit honvágyunk van.
A zászló: Kíváncsiak vagytok mi is lett a zászlónkkal, amit a magyar nagykövettől vettem át?
Hát bevallom, itt van most is nálam. A tábor végén mivel még mindig nem kaptunk
információt arról, hogy mit is kell vele tennünk ezért szereztem egy filcet és aláírattam
mindenkivel a kísérőinkkel és a tanárainkkal is. De ha bárki kérdi visszaadtuk.
(U.i.: igen tudom, hogy több lett mint 1 oldal, kövezzetek meg.)